Száz köszöntő
Via Negativa (SzIovénia)
A Száz köszöntő című műsor egy ünnep. Koccintunk az olyan figyelemre méltó emberekre, eseményekre vagy természeti jelenségekre, amelyek jelentős hatással voltak az emberiségre és a történelemre. Egyeseknek azt mondjuk majd, hogy „köszönjük”, másoknak meg, hogy „baszódj meg”, és ezt mindkét esetben határtalan örömmel tesszük. És ugyanakkor koccintunk mindannyiunkra. Azokra, akik még hisznek a jövőben, és azokra, akik már lemondtak politikáról, művészetről, filozófiáról, vallásról. Mindazokra, akik velünk vannak, és azokra is, akik ellenünk. Azokra, akik előttünk járnak, és azokra is, akik mögöttünk. A baloldaliakra, a jobboldaliakra, és azokra, akik középen ragadtak. Koccintunk azokra, akik mindig dicsérni fognak, és azokra, akik nem bírnak már elviselni minket. Emeljük poharunkat azokra, akik összzehoztak bennünket. Igyunk a mai művészekre, az elhunyt művészekre, és azokra, akik művészek akarnak lenni. Igyunk a közönségre, amely türelmesen eltűri művészi kísérleteinket, és a normalitás védelmezőire, akik megvetően fordítják el a fejüket. Egészségedre, Temesvár! Egészségedre, TESZT!
───── ⋆⋅☆⋅⋆ ─────
Szerző / Előadóművész: Anita Wach
Ötlet és kidolgozás: Anita Wach és Bojan Jablanovec
Koncepció és rendezés: Bojan Jablanovec
Zene: Glenn Miller, Michael Nyman, The Stooges, Giuseppe Verdi, Alfred Schnittke
Producer: Špela Trošt
Létrehozta a Via Negativa Ljubljana város támogatásával
Társproducer: Maat Festival Lublin, Ja Ja Ja Ne Ne Ne Association Warsaw
Figyelmeztetés: meztelenség
Időtartam: 50 min (szünet nélkül)
Szlovén nyelven, román, magyar és angol fordítással