Ünnepelni a (nem is annyira) gyönyörűt, avagy megszállottan meztelen

A 2024-es TESZT fesztivál nyitónapja a Via Negativa szlovén társulat performanszával, a Száz köszöntővel kezdődött.

Habkönnyű krémessel indít az előadás, majd a végére leolvad a máz és marad a nyers hús.

A stúdióterembe lépve két pincér fogadja a nézőket, mindenkinek a kezébe adnak egy pohár vörösbort, majd a helyünkre megyünk a díszleten át, ami a földre rakott, különféle színű folyadékokat tartalmazó poharakból és süteményekből áll. A tér közepén egy kissé elmosódott bohócsminkes nő áll, aki felvezeti az estét, mint egy házigazda. De Anita Wach nem csupán házigazda: színész, performer, bohóc, bűvész, artista, táncos. Elképesztően nagy utat jár be alig egy óra alatt. Elkezdi a köszöntéseket, a közönség nevetve emeli a poharát: cheers, cheers. Az első rész laza, humoros pohárköszöntőkből áll, a nő ezalatt az üvegek és tányérok között lépked, balettszerű, precízen koreografált mozdulatokkal. A közönség sorban olvassa a tósztokat: a színészek testére, a mindig józan dramaturgokra, a zsémbes kritkusokra. Ő pedig reflektál rá, miközben egyre inkább belemerül a kellékekkel való játékba.

Zeneváltás, ruhaváltás, rockos, majd jazzes dallamok csendülnek fel, a rózsaszín trikó helyét átlátszó, fekete felső veszi át. Komolyabb témák kerülnek elő: a jövő művészeire, a hibákra, amiket nem kellet volna megtennünk, a diktátorokra és az elnyomókra. Mindig kiváló érzékkel vált a művész, mialatt ürülnek a poharak: játszik nevetéssel és mélységgel, magával és a közönséggel.

Amikor Anita levetkőzik, semmiféle feszengés nem érezhető a közönség soraiban, pedig színpadi meztelenségnél ez szinte mindig előfordul. Nem egy meztelen ember állt előttünk, hanem egy művészi alkotás, egy test, aminek performatív funkciója van, egy test, ami annyi mindent tud jelenteni. Csodálatos érzékenységgel építette fel a színész a kölcsönös bizalmat a közönséggel, így egy felszisszenés sem hallatszik, ahogy a ruha nélküli embert nézzük.

„I’m obsessed with nudity” – mondta Anita a szakmai beszélgetésen. Talán úgy lehetne fordítani, megszállottja a meztelenségnek, de inkább csodálat ez. Mennyi lehetőség van egy testben! Meztelen lábaival a süteményekre tapos, folyik a bor a testén, a padlón, minden maszatos és csúszik, ragad. Csupasz valóság lett a kezdeti műviségből.

Nehéz feladat átadni azt, mi is a Száz köszöntő. Egyszerre közösségi élmény, színház, performansz, és mindez egyszeri, hisz minden alkalommal más a téma és más a közönség, ez valóban a pillanat művészete, ami magával ragad és beránt a mélyére egy olyan varázslatnak, ami igazán méltó fesztiválkezdet volt.

Molnár Kata

Fotó: Cornel Putan