Született gyilkos vagyok

A Zágrábi Ifjúsági Színház az idei TESZT-re Ödön von Horváth regényének kortárs értelmezésével, egy posztdramatikus adaptációval érkezett, amelyet Franco Bifo Berardi művei ihlettek. Szó van itt nihilizmusról, szociáldarwinizmusról, fehér identitásról és a digitális bennszülöttekről. Hű, mennyi izgi szó egy helyen! Ez volt az első gondolatom az előadás után. Na meg az, hogy a festődében borzasztóan kényelmetlenek a székek egy majd két órás előadáshoz. Na meg az, hogy hogyan gratuláljak nekik, anélkül, hogy zavarba jönnék. (Végül nem tettem, zavarba jöttem.)

Több mint egy éve egy iskolai lövöldözés hírét olvashattuk az újságban, ahol egy tizennégy éves fiatal ámokfutásba kezdett Belgrádban. Ez már nem az előadás fülszövege, hanem az a megrázó eset, amit még most is emlegetnek az emberek. Az Istentelen ifjúság is arról szól, hogy a társadalmunkban vannak olyan emberek, akik nap mint nap azon gondolkodnak, hogy tömeggyilkosságot kövessenek el a saját iskolájukban. Az előadás a gyilkosok szemszögéből mutatja be a helyzetet, azt, hogy milyen tényezők hatnak az emberre, egyes gyógyszerek miként befolyásolják az elmét. Konkrétan beszélnek a videójátékok ártalmasságáról, a környezet hatásáról, amelyben felnő egy gyerek s arról, hogy a szülő mit sem tud az egészről. A produkcióban csak az ölni készülő diákokat látjuk, hogyan készülnek fel a gyilkosságokra, viszont a szülők nem jelennek meg, még említés szintjén sem. 

A díszlet ötletes, és remekül reprezentálja a fiatal generáció mindennapjait. Négy monitort látunk, amelyen folyamatosan vetítés folyik, snapchat-filteres fiatal lányok, szelfik, képek, amin más gyerekeket bántalmaznak a diákok. Minden pillanatban a kezünkben van a telefon, mindent megörökítünk, és a legfontosabb, hogy mindent feltöltünk az internetre, holott fogalmunk sincs róla, hogy milyen veszélyekkel járhat ez.

Az Istentelen ifjúság rámutat a káros dolgokra, amelyek befolyásolják a mindennapjainkat, de megoldást nem kínál. Gyilkosokat sorakoztat fel, akik háborúba indulnak saját maguk ellen.

Barna Léna

Fotó: Cornel Putan