Éhség

A norvég fővárosban, Kristianiában tél van. Nem csak a hideg, a sötétség is beteríti az utcákat. Knut Hamsun fiatal író most veszíti el mindenét. Nincstelenségében utcára kényszerül, minden ingóságától meg kell válnia, hogy ne haljon éhen. Segítséget azonban képtelen kérni. Inkább megrögzött hazudozóvá válik, minthogy elveszítse egyetlen számára fontos értékét; a büszkeségét.

Hamsunt az első jelenettől gyötri az éhség, ez pedig, ahogyan haladunk előre a cselekményben, egyre csak rosszabbodik. Ha étel is kerül elé, a szervezete már képtelen befogadni azt. Az éhezéstől elveszíti józan ítélőképességét és eszét. 

Összemosódik a valóság és a fikció, a jelen és a jövő. Paranoiás tévképzetek, erkölcsi dilemmák, szerelem és a lét értelmét kereső filozófiai gondolatok gyötrik Hamsunt. Próbál visszatagozódni a társadalomba, de mentális zavart állapota miatt újra és újra szabotálja magát. Enyhe feloldozást jelent a nézőknek, hogy időskori önmaga is felbukkan néha, próbál tanácsot adni (a maga módján), így tudjuk, hogy Hamsun túl fogja élni ezt az időszakot. 

Az összefolyó dimenziók ábrázolásához az alkotók filmes eszközökkel dolgoznak. A történéseket gyakran a forgószínpad mögött játszák, mi pedig kivetítve nézzük. Ettől folyamatosan tágul és szűkül a tér, bejárjuk az egész várost, belátást nyerünk Hamsun rémálmaiba, lelkébe. Figyelemre méltó az alkotói pontosság, amivel ezt a bonyolult díszletet használni tudták, és a színészek részéről a filmes- és színpadi játékmód gyors és precíz váltogatása.

Felmerül bennem a kérdés: ez az élet vár ránk, fiatal (és/vagy független) alkotókra?

Az előadás Knut Hamsun Éhség c. regénye alapján készült

Koós Csenge