A fiú nem, a leves igen

Először is le kell szögeznem, hogy kiválóan működött a felirat, ami ezen a fesztiválon sajnos nem volt magától értetődő. Néhány bútor, néhány kellék, körasztal, székek, körülbelül ennyi a díszlete az előadásnak a Stúdiószínpad fekete terében. Kevés a mozgás, főképpen ülnek előttünk a szereplők. Mégsem lankad a figyelmem. Szövegközpontú előadás, lendületes, jó humorú. Kiválóan alakítja a keménykezű, kissé konzervatív asszonyt Dragana Varagić. Autentikusnak tud hatni, annak ellenére is, hogy véleményem szerint a felcsattanásai időnként túlzóak, teátrálisak. Aleksandar Đinđić izgalmas partnere az ex-férj szerepében. Festi a haját, amin volt felesége jót mulat, fiatalos, a nő az, akin jobban látszik, hogy az élet meggyötörte. Gyermeküket Amar Ćorović alakítja. Érzékenyen fogja meg a megbántott, meg nem értett fiú szerepét, aki szeretne beszélni a szüleivel homoszexualitásáról. Ők azonban ezt nem tudják elfogadni, meg akarják változtatni, bár az apa kissé cinikusan veszi az anya javasolt módszereit. Ezek viccesek, és nyilvánvalóan értelmetlen próbálkozások lennének a fiú melegségének csillapítására. A heves vitáik alatt a leves és a lasagne – a fiúval ellentétben – kihűl. Az előadás utolsó mondatai között felcsendül a RO-Alert több telefonról is a nézőtéren. Megsajnálom a színészeket, akik nem is értik, mi történt. Nem esnek ki a szerepből. Dramaturgiailag egyébként jobb helyen nem is szólalhattak volna meg a vészjelzők, mint a fagyos csendben, mielőtt a fiú elhagyja szülei lakását. 

Dögei Mátyás