OMMA

Atelier 3+1 Paris (FR)

Nyolcan vannak, kabátban és fekete nadrágban. Főhajtás ez Josef Nadj időtlen alakja előtt. Átadva nekik saját jelmezét, nem arra kötelezi el táncosait, hogy az ő lábnyomait kövessék, sokkal inkább, hogy rajtuk keresztül mutathassa meg önnön megismételhetetlenségét és egyszeriségét. Az OMMA mindenekelőtt a megosztás és a továbbadás története. Új munkájában, a magyar származású koreográfus Mali, Senegal, Burkina Faso, Congo és Elefántcsontpart nyolc táncosával dolgozott együtt. Mind ugyanaz a test… fekete. Egy közös test, melyen belül mindegyiknek saját nyelve, identitása, tánca van. Magával ragadó, körkörös ismétlődés csoport és egyén viszonyában, mely óhatatlanul is az egyetemes emberi létre világít rá. Nevezhetjük-e ezt az előadást “organikusnak”? Az OMMA tagadhatatlanul a tánc gyökeréig nyúl vissza, amelynek lényegi esszenciája a mozdulat, horizontja a végtelen. Josef Nadj olyan utazásra viszi táncosait, mely egészen a tánc eredetéig vezeti el őket és amely végső soron felfedheti a világegyetem egyensúlyát. Az élet körkörösségére rímelve, ez az előadás valami egészen lényegit képes felmutatni: ahhoz, hogy jobban megérthessük azt, ami bennünk van, közös sorsunk alapjait, előbb azt kell meglátnunk, ami itt van, közvetlenül előttünk. Így aztán az OMMA, melynek antik görög jelentése “szem”, illetve “amit látunk, amire nézünk” teljesen újfajta jelentéstartalmat kap. Felhívás ez, mely arra kér, tartsuk nyitva a szemünket, élezzük ki érzékeinket, hogy jobban befogadhassuk ezt a táncot, mely az emberiség keletkezése előtt tiszteleg.  (Marylène Malbert)
Josef Nadj (szül. 1957) - koreográfus és táncos, képzőművész és fényképész, több, mint 30 előadás megálmodója. Valóság és képzelet, hagyomány és modernitás között egyensúlyozva, előadásaiban újra és újra a legfontosabb kérdésre keresi a választ: az ember önmagával való viszonyára. 
 

Koreográfus: Josef Nadj
Előadók: Djino Alolo Sabin, Timothé Ballo, Abdel Kader Diop, Aipeur Foundou, Bi Jean Ronsard irié, Jean-Paul Mehansio, Marius Sawadogo, Boukson Sere
Művészeti munkatárs: Ivan Fatjo
Fény: Rémi Nicolas
Hangzás világ: Tatsu Aoki & Malachi Favors Maghostut, Peter Brötzmann & Han Bennink, Eureka Brass Band, Jigsaw, Lucas Niggli, Peter Vogel
Technikai rendező: Sylvain Blocquaux
Hangmérnök: Shoï / Ivan Fatjo
 
Időtartam: 55 min 
Nonverbális előadás
 
 

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás