Meghívott előadás - Mi osztályunk (UA)

Meghívott előadás - Mi osztályunk (UA)

A Dnipro-i Virymo Ifjúsági Színház

Az iskola első napja, az első lecke. Fiúk és lányok izgatottan, várakozással telten. Tíz fiatal, aki nevet, játszik, néha civakodik. Majd kitör a Második Világháború. És bár összeköti őket a közös osztályközösség, már ellentétes oldalon állnak. Néhányan közülük zsidók, mások pedig azok, akik majd elpusztítják őket. Az osztálytársak áldozatokká és kivégzőkké válnak. Ennek a tragédiának gyökerei úgy sajátságosak, hogy mindeközben fájdalmasan egyetemesek is.

 

-

Az ukrán művészek fellépése a TESZT fesztiválon nem valósulhatott volna meg a Temesvári Városháza Szociális Igazgatóságának közbenjárása nélkül.

Az ukrán társulat először a 2019-ben meghirdetett nyitott pályázati felhívásra nevezte előadását a TESZT-re, ám akkor végül nem került be a fesztivál végső programjába. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a TESZT fesztivál szervezői úgy döntöttek idén, 2022-ben kérik fel a társulatot a színházi szemlén való szereplésre. A jelenkori világpolitikai helyzet ismeretében, ezzel is támogatva az ukrán művészeket és színházi szakmát, akiknek munkáját és mindennapi életüket is ellehetetlenítette a mostmár hónapok óta tartó ukrán-orosz háborús konfliktus. 

Rendező – Vladimir Petrenko

Díszlettervező – Mariya Tkachenko

Jelmeztervező – Mariya Petrenko

 

Szereposztás: 

Dora (1920 – 1941) – Kateryna Slyusar (Kalmykova)

Zoska (1919 – 1985) – Daryna Shmarova

Rachelka (1920 – 2002) – Mariia Petrenko

Jakob Katz (1919 – 1941) – Serhii Klymenko

Rysiek (1919 – 1942) – Tymofii Tarkovskyi

Menachem (1919 – 1975) – Eduard Parnet

Zygmunt (1919 – 1975) – Volodymyr Shaposhnyk

Heniek (1919 – 2001) – Taras Shevchenko

Vladek (1919 – 2001) – Kyryl Mikholskyi

Abram (1920 – 2003) – Vladyslav Petrov

 

Időtartam: 1h50, szünet nélkül
Magyar, román és angol felirattal

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás