Kultúra boncasztalon

Kultúra boncasztalon

Molnár Flóra

Tegyük fel, hogy sikerül levetkőznünk az esetlegesen fájdalmas előadásélményeinkből adódó előítéleteket és rávesszük magunkat, hogy akárhanyadjára is, de beüljünk a „Magyar Faustra”. Mire vágyhat a néző lelke, ha életében már találkozott Madách Imre egyébként sem feltétlenül színpadra szánt költeményével, melynek színrevitele a legjobb rendezőkön is kifog olykor? Véleményem szerint érthetőségre, dinamikára, jó dramaturgia érzékkel végzett szövegkezelésre, kliséktől mentes színpadi megoldásokra és a közhelyeket kerülő színészi játékra. Úgy gondolom, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Az Ember Tragédiája című előadásában nehéz csalódni, ha ezek a szempontjaink, hiszen Silviu Purcarete újszerű koncepciója, mégis tiszta és követhető cselekményvezetése, Visky András szövegkönyve és a társulat színészeinek játéka kikerüli a néző elvárásait és egy hiteles, érvényes olvasatban gondolkodik és gondolkodtat a már jól ismert művel kapcsolatban.

Véleményem szerint Purcarete rendezésének legfőbb erénye a frissesség és az egyszerűség, melynek egyik pillérje a térkoncepció (aréna-jellegű nézőtér középen hosszú asztallal, mintha egy orvosi egyetem hallgatóiként néznénk végig egy műtétet, vagy boncolást), másik a színészvezetés, illetve annak formai keretei (alapvetően tömeg van, melyből mindegyik színben kiemelkedik egy maszkos Ádám és Éva, valamint hangjaik, akik tolmácsolják a két „szellem” hangját a nézők felé). A színészek stilizált játéka, amelyet csak fokoz az Ádámok és Évák testbeszédre való korlátozása, megakadályozza, hogy a szöveg közhelyesen, lapos interpretációval hangozzon el a színpadon. A színészek (a rendező más előadásaira is jellemző módon) összehangolt közös alakításokat hajtanak végre, mely alakítások központi eleme nem az egyéni színészi bravúr, hanem az csapatszimbiózis. Az előadás színészeinek jelenlétére ez pozitív értelemben nyomja rá a bélyegét. Úgy gondolom, hogy bár az arcok eltakarása primer módon elidegenítő és színészileg korlátozó, az előadás eléri, hogy a néző egy új logika szerint kövesse a cselekményeket, az előadók pedig egy különös, új stratégia mentén dolgozzanak a karaktereken. A hang-test párosítások játékszabálya számomra akkor fordult az önreflexió felé, amikor a Lucifert játszó egyik színész (Tokai Andrea) Éva karakterének adott hangot, ezzel a gesztussal ugyanis tisztázódott bennem az, hogy nem Ádámok és Évák szellemei figyelik kívülről álom-testüket, hanem színészek tolmácsolják a nézők felé azt, amit Ádám lát és amely síkhoz egyébként lehetetlen hozzáférni. A keret mintázata így azonnal kirajzolódott: kiszolgáltatott, hajléktalan-öltözetű emberek játszák Az ember tragédiáját, ezt a grandiózus művet, melynek interpretációja ebből a nézőpontból válik autentikussá és érvényessé.

Molnár Flóra

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás