A félelmeken nevetni

A félelmeken nevetni

Vizi Abigél

Gondoljunk arra, hogy mi történik velünk egy családi vacsorán. A leggyakoribb tapasztalat az, hogy ugyan azt hallgatjuk végig már sokadjára, üres kérdésekre válaszolunk valami olyat amit a kérdező fél hallani szeretne, de semmi esetben sem azt, amit valóban gondolunk.

Kik vagyunk mi és mi a szerepünk? Mit jelent szeretni a családunkat, akkor is, ha nem kedveljük őket mint személyek? Mi a testvéri szeretet? És miből áll egy szerepet magunkra ölteni?

Ezeket a hétköznapi kérdéseket boncolgatja ismét Adrian Sitaru, Az ember, aki csak azt tudta mondani amit olvasott című előadásában.
Azért ismét, mert a Kolozsvári Állami Magyar Színházban már egyszer terítékre kerültek hasonló kérdések, hasonló köntösbe csomagolva az Illegitim előadás kapcsán, amit ugyancsak Sitaru rendezett, és a temesvári előadás akár a folytatásaként is felfogható, hisz az első része a temesvári előadásnak visszaemlékezés az Illegitimre, ugyan olyan korú szereplők, a helyszín és a történet is ugyan az. A tualjdonos nő, Mária fejbe ütésével válik szét a cselekmény, de addig teljesen azonos szálon fut az Illegitimmel.

Az Illegitimben nyitott marad a vég, ekkor azt hittem, hogy csupán arról van szó, hogy a nézőre bízza a befejezést, de nem. Sitaru ennél zseniálisabb, megrendezte a folytatását három évvel később, egy másik városban, egy másik társulattal.

Mindkét előadás formabontó, és mindkettőben van valami szokatlan. Az Illegitimben elsőként használja a virtuális valóság technikát, itt viszont betűkhöz köti az egyik főszereplőt, valamint egy ritka idegrendszeri betegséggel is ruházza fel őt, a nagyobbik testvért, Kocsárdi Leventét, ami mintegy csehovi fegyver van végig a színpadon, és csak arra várat, hogy elsűljön.

Sitaru filmjei nagyon színházszerűek, míg előadásai nagyon filmszerűek. Mindennek jól megindokolt helye van, és minden úgy történik a legjobban, ahogy abban a pillanatban meg tud történni.

Nagyon érzékien bánik az idővel és az előadás egy teljesen szokatlan tempót vesz fel, mely néha nagyon sietős, helyenként viszont igen vonatott és pont ettől ennyire életszagú.

Gondolkottat és nevettet egyszerre. Önreflexív és bravurosan bánik az iróniával.

Ha megölök egy szunyogot, még jó ember maradok? Nézd meg az előadást és megtudod!

Vizi Abigél

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás