Szeretlek, Törökország

Szeretlek, Törökország

A Szeretlek, Törökország egy isztambuli mosodába kalauzol bennünket, öt emberhez, akik, országuk változó körülményei között  teret és értelmet keresnek a létezésüknek – az állhatatosság szabta határok mentén bolyongva a mosodában töltött idő alatt. Azok, akik nem találják az önkifejezés nyelvét, de azok is, akik feladják, és megpróbálják kialakítani a maguk programját, elhagyják a búvóhelyüket. A Bakirköy-i Városi Színház (BBT) aktuális, belső történetek megszólaltatására keresi a módot a Szeretlek, Törökország-ban, eközben pedig új kérdéseket vet fel magával a színházzal kapcsolatban is. Ugyanakkor olyan színházesztétikát valósít meg, amely láthatóvá teszi a jelen időt, hogy részévé váljon ennek a keresésnek. Új lendületet ad azoknak a dolgoknak, amelyekre borúlátón tekintünk, miközben a színház összetartó erejével és lelkesítő lényegével kísérletezik.

 

Az előadás időtartama: 1 óra és 30 perc

Török nyelvű előadás magyar, román és angol felirattal.



Koreográfia: Melih Kiraç

Díszlet és light design: Cem Yilmazer

Jelmez: Selin Ölçen

Zene: Okan Kaya

Dramaturg: Ceren Ercan

Rendezőasszisztens: Emre Sirimsi / Ercan Koçak

Plakátterv: Ethem Onur Bilgiç

Fotók: Emre Mollaoğlu

Szereplők: Alican Yücesoy, Damla Karaelmas, Defne Şener Günay, Emre Koçoç, İrem Sultan Cengiz


Köszönet Uğur Çerkezoğlunak.

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás