Noé (új) Macedóniája

Noé (új) Macedóniája

A Noé (új) Macedóniája című projekt közösségileg elkötelezett színházi szatíra, amelynek célja leleplezni a politikai megalomániát, manipulációt, a történelmi dokumentumokkal való visszaélést, a történelmi tények koholását egy szűk csoport érdekeinek szolgálatába állítva, akik egy bizonyos történelmi pillanatban nem csak megmentőnek, hanem egy egész nemzet és a nemzeti hagyományok alapítóinak kiáltják ki magukat.  

 

Noé (új) Macedóniája egészen a Monty Python féle abszurdig megy el, félreérthetetlen utalásokat téve az egykori macedón kormányzat történelmi megalomániájára és torzított nemzeteszményére.

 

A feltételezésből kiindulva - hogy a főváros ősi metropolisszá való megalomán átformálásának fináléjában olyan dokumentumot találtak, mely igazolja, hogy az Ararat (a hegy, melyen a Teremtés könyve alapján Noé bárkája fennakad) tulajdonképpen nem is a jól ismert Ararat hegy, hanem a Shararat, pontosabban a Macedóniában található Shara hegy - kezdetét veszi a legújabb historizáló őrületről szóló történet.

 

Vajon ellen tudnak állni a kísértésnek és nem kihasználni a lehetőséget, hogy a „világ legősibb népe” a legősibb eredendő nemzetté váljon, az első és egyedülálló nemzetté, aki azon a földön él, ahol az Új Testamentum eseményei zajlottak és ami lehetővé tette ennek a bolygónak a túlélését: amely „magához ölelte Noé bárkáját és megőrizte a világ ismert állatait”.

 

Ez a téma - a narkotikumokhoz hasonló hatással bír a nacionalisták és politikai megalománok elméjére - az őrület új körét gerjeszti, új tetteket, új költségeket és a teljes történelem utólagos átírását generálja.

 

Kokan Mladenović rendező

 

Az előadás időtartama: 1 óra és 35 perc

Macedón nyelvű előadás magyar, román és angol felirattal.


 



Dramaturg: Biljana Krajčevska

Rendezőasszisztens: Jovica Ristovski

Zeneszerző: Irena Popović

Koreográfus: Andrea Kuleshević

Díszlettervező: Valentin Svetozarev

Jelmeztervező: Blagoj Micevski

Lighting design: Ilija Dimovski

Sound design: Aleksandar Dimovski

Ügyelő: Miroslav Lazarevski

Video design: Goce Veselinovski

Fotó:  Aleksandar Bunevski

 

Szereplők: Viktorija Stepanovska-Jankulovska, Ilina Čorevska, Sandra Gribovska, Ognen Drangovski, Katerina Anevska-Drangovska, Angela Dimitrova, Valentina Gramosli, Martin Mirčevski, Nikola Stefanov, Petar Spirovski, Nikola Projčevski, Borče Gjakovski

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás