Ez egy felvállalt poszt-TESZT-poszt. Azaz bejegyzés egy Word dokumentum margóján, lábjegyzet a fesztivál utáni napjaimhoz. Így talán még izgalmasabb képet is nyújthatok a záró napról, ami más megvilágításba helyezi a látottakat. Nem mondom, hogy átfogóbbat, mert mostanra a száraz visszapörgetésen kívül csak az maradt meg, ami az emlékezetem szűrőjén át tudta préselni magát. Az viszont annál mélyebb helyre fészkelt, semhogy egy hét távlatából elhalványodjon vagy kicsusszanjon egy óvatlan, nosztalgiamentes pillanatban.
Az elhúzódó beépítés miatt várnunk kellett az előadás kezdésére, a helyzetről időnként a hangfalakból tájékoztattak. Kezdés előtt tolongtunk kicsit a bejárat előtt, a kései időpont ellenére a kíváncsiságot érezni lehetett a levegőben. Valaki azt mondta, ez az az előadás, ahol piát fognak osztogatni a közönségnek. Amikor kinyílt az ajtó, az emberár beömlött a folyósóra és a nagytermet megkerülve, a színpad felől közelítettük meg a nézőteret.
UL: én vagyok az ellenség
akartok beszélni róla?
csoportterápiás foglalkozás
ezt az SZFE-n kellene játszani
mi lenne, ha az ugródeszkát megtartanánk?
Az utolsó nap első előadása fel- és megbolygatott sérelmeken, önvallomásokon alapszik. A Kelemen Kristóf által rendezett Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk ötszereplős produkció a budapesti színművészeti egyetemen tapasztalt problémákról beszél, illetve a színészek a saját karrierjük mélypontjairól is kendőzetlenül beszámolnak.
a temesváriak nyitnak
az előadás összefoglalja mindazt, amiről a fesztivál szól
környezetrombolás, migráció, művészet, hatalom
66-os út, fontos út, összekötő út
A keserű valóság krétaporrá mállik, azzal rajzolják körbe az emberi holttest kontúrját a temesvári színészek. Milyen embernek érdemes születni ebbe a világba: gazdag, mégis másokat eltipró bankárnak, aki hóhérként húzza a kötél végét, vagy áldozatnak, akinek vézna nyakán szorul az adóssági hurok? A rossz megsemmisülésével azonban a jó is megszűnni kényszerülne. A Kokan Mladenović rendezte Sonnet 66 című előadás reményt nem ígér, megoldást sem kínál, csak felmutat és rákérdez (de még hogy!), mindemellett vállalja, hogy napjainkban egyáltalán nem könnyű megőrizni az optimista hozzáállást.