TESZT-napló – 3. nap: Őrült kavalkád

Balázs Júlia és Kiss Tamás

BJ: Még mindig esik.
KT: Esik, esik, de mi?
BJ: Ez amolyan reggeli hangulat meghatározás volt. Semmi különös. Főleg, hogy délben elállt.
KT: A lábam is el-elállt egy-egy előadáson. Csak van, amikor nem veszem észre. A fára épített ház alatt észrevettem… De erről majd később, térjünk rá a délutánra.
BJ: Ma kikerült a falra az Ernelláék Farkaséknál kritikája. Szép lassan, de megtelik a fal írásokkal. Kis rajzokkal. És gyarapszik a „szemét-fal” is. Olyan, mint egy nagy kuka, ami elhasznált díszletekkel van megtöltve. Kis emlékekkel, amik már nem kellenek, de hasznosak, mert valahol mégiscsak őrzik az előadást. Vagy az élményt…
KT: A bécsi klasszikus celeb, Beethoven kusza hajszálait Martinvásáron vitrin mögött őrzik. Vajon cirka kétszáz év múlva mi lesz a TESZT-es színpadi hulladékkal? Mennyit fog érni egy műanyag flakon, amiből Esztella nyakalta a vizet?
BJ: Jut eszembe, zene. Az őrült lokomotív lendületes előadás volt. Nem csak az tetszett benne, hogy a két színész nagyon jól játszott (zongorán is), hanem hogy a zenén keresztül magával ragadott a ritmus. Az a lendület, ami olyan nagyon ismerős a való életből. Amikor az ember hajtja, hajszolja az érzelmeit. Mindig több kell. Amikor robogunk egy általunk meghatározott cél felé, mint a vonat a darabban. Csakhogy a cél egyáltalán nem biztos. Vagy éppen hogy az. Úgy éreztem, az előadás a hangulatokra épített. Úgy volt felépítve a dramaturgia, hogy végig tudta tartani azt a katarzis előtti pillanatot, amiből nem lehet kiszállni, mert már olyan közel a vég. De nem csak ezért ragadott meg, hanem mert az előadás mert nagyon harsány lenni – jó értelemben véve. Két zongora van a színpadon, egy mozdonyvezető és a fűtő (akik természetesen nem azok, akiknek mondják magukat), egy démoni lány, akitől nem lehet szabadulni, és az a rengeteg szerencsétlen, akik időközben felkapaszkodnak a vesztébe száguldó vonatra. Őrült egy kavalkád.
KT: Ebben a megteremtett káoszban a zene mantraszerűen beépül tudatunkba. Mit meg nem tennénk, ha a leírt szöveg visszaadhatná ezt az ismétlődő dallamot… Ahogy olvasnánk, ennél a résznél tartva a papír dalra fakadna és ontaná magából a pianínó hangjait. Sajnos be kell érnünk ennyivel.
BJ: Számomra nagyon üdítő élmény volt, hogy az előadás utáni szakmai beszélgetésen milyen nyitottak és lelkesek voltak a színészek. Szívesen beszéltek erről a munkáról, látszott, mennyire jó az összhang köztük. Jó, hogy ilyen sokan ottmaradtak és beszélgettek az alkotókkal.
KT: Tíz óra tájékán elkezdtem egy sort írni… izé, egy sört inni. Esélyem sem volt rá, hogy befejezzem. Fontos infó: az elkezdett sörökre a büfés néni szívesen vigyáz. Kiskanalat tesz bele, és hűtőben eláll pár órát, amíg az ember színházasdit játszik. A végén ne felejtsünk el rámosolyogni! A temesvári Auăleu Színház előadása az épület másik felében, a festőműhelyben zajlott. Adott egy fiatal párocska, akik albérletet keresnek. Találnak is egy harsány taxisofőr szomszédságában, aki mellesleg varjú, postás, milicista, dalai láma és még számtalan karaktert alakít. És akkor a gondnok- madárijesztő- szomszédról még nem is beszéltünk. Valahogy nem jött be nekem ez a világ. Pedig próbált színes lenni. Az is volt. Értjük, hogy a költészetből nem lehet megélni, de miért kell ezt ennyire hangsúlyozni? Egyébként az előadás nem hagyott teljesen hidegen. Színésznő ült az ölemben, varjút röptettem, sőt a főszereplő két percig még a telefonomat is használta. Az utolsó fél órában felvonult előttünk a lehető összes figura, aki eddig még nem jelent meg az orosz nőtől az űrhajósig. A végső jelenetet becsukott szemmel hallgattuk. Bevallom, kukucskáltam, hogy ki várja már a végét. A nézői vélemények megoszlottak. Egyesek felállva tapsoltak, de akadtak olyanok is, akik a tapsrend elején elszállingóztak a játéktérből.
BJ: Hát igen, megosztó volt. Utána már nem maradt idő a szakmai beszélgetésre, mert épp az UNITER-gála kötötte le a figyelmet. A nézők vettek egy sört, majd slammel folytatódott az este. Jó volt, hogy olyanok is slammeltek, akik máskor nem. Elhangzott egy olyan is, amit még senki soha nem hallott. Szép volt. Mostanra már alaposan benne járunk a fesztiválban. És ahogy látom esténként, az előadások után, ez az iszogatásokra is igaz.