Családi csődvédelem
Nagy Mihály
Farkas féltékeny a gyerekre. Eszter utálja, hogy türelmetlenkedik vele. Brúnó még csak öt éves, de tökéletesen tudja, hogyan lehet őket manipulálni. Ernelláék alig egy év után hazaköltöznek Skóciából. Nincs semmijük, csak egy lerobbant autójuk. Eszter befogadja testvére családját. Ernellának viszonya volt Skóciában a farm tulajával. Laura tíz éves, kosarazik és zongorázik, hiányoznak neki az állatok, de apja, Artúr szerint járni mégsem tud rendesen, ezért rúg mindig mindenbe bele. Brúnó, Laura, tessék, játsszatok szépen egymással.
Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című előadása személyes történet. Nem azért, mert megtörtént valakivel, hanem mert megtörténhet bárkivel. Egyszerű és tiszta szándékkal áll elénk; el akarja árulni azokat a kérdéséket, félelmeket, frusztrációkat, amelyekkel az alkotók küzdenek, hátha felismerjük benne a sajátjainkat. Maradjunk itthon vagy menjünk külföldre? Maradjunk együtt vagy külön? Úgy neveljünk, ahogy Vekerdy mondja? A gyerekemet vagy a páromat szeretem-e jobban? Érdemes-e nagyvonalúnak és megbocsátónak lenni, ha megcsalt a feleségem? Miért szereti apám a testvéremet jobban? Érdemes-e mindezen vekengeni, vagy kiléphetek az egészből?
Brúnónak és Laurának együtt kell játszani, holott egyáltalán nem akarnak, a két családnak együtt kell élnie, holott egyáltalán nem szeretnék ezt – mégis mindannyian kiszolgáltatottak és egymásra utaltak. Ez újraszüli azokat a frusztrációkat, amiktől addig is a robbanás szélén evickéltek.
Az előadás tökéletesen és bántóan valószerű. Nem marad más menekülőút a szereplők számára, csak a képzelet. Nem csak a gyerekek menekülnek ide, a felnőttek is. Eszter újra és újra elolvassa ugyanazt a mesét Brúnónak, csak hogy ketten legyenek, ne hármasban. Farkas foglalkozna Brúnóval, de hamar elveszti türelmét, azt hazudja, hogy dolgoznia kell, persze a számítógépen csak passziánszozik. Laura rajong az állatokért is, még Farkasért is, de az apjáért nem, aki tehetetlenségében inkább csak sörözik. Brúnót pedig semmi más nem érdekli, csak a filmnézés.
Míg az előadás egyrészt folyamatos valóságreflexióra törekszik, a TESZT-en például játékba hozva a Stúdióterem ablaka alatt éppen zajló Virágkarnevált, vizuálisan igyekszik messze emelkedni a szűken értett realizmustól. Hajdu Szabolcs képi világa a meseszerű valóságé: a szobabelsőt vibráló színek töltik be, az ablakokat üvegfilces gyerekrajzok díszítik, a poharakban valószínűtlenül élénk színű italok vannak, a terítő rongyokból, ruhákból varrt patchwork. Ebbe a színkavalkádba szüremkedik be minduntalan a valóság. A MacBook almájának szürke fénye önmagában visszaránt a fennköltségből; ennél letaglózóbb kontraszt az elfojtásokkal teli élet, amit ezeknek a családoknak élniük kell.
Voltaképpen mindkét család élethelyzete olyan, amiben tudattalanul mi magunk is megtaláljuk magunkat. Vagy elhallgatjuk az utolsó szavakat, kitérve a konfliktusok elől, hogy végül ezek úgy lappangjanak tovább, hogy mindent szétfeszítsenek. Vagy csupán az tart össze minket, embereket, hogy nem lehet már másként kommunikálni, csak a létező problémák újra- és újragörgetésével. A legjárhatóbb menekülőutat ebből a nyomasztó miliőből Eszter világítja meg: „Beszélgessünk, csak ne így.”
Farkas féltékeny a gyerekre. Eszter utálja, hogy türelmetlenkedik vele. Brúnó még csak öt éves, de tökéletesen tudja, hogyan lehet őket manipulálni. Ernelláék alig egy év után hazaköltöznek Skóciából. Nincs semmijük, csak egy lerobbant autójuk. Eszter befogadja testvére családját. Ernellának viszonya volt Skóciában a farm tulajával. Laura tíz éves, kosarazik és zongorázik, hiányoznak neki az állatok, de apja, Artúr szerint járni mégsem tud rendesen, ezért rúg mindig mindenbe bele. Brúnó, Laura, tessék, játsszatok szépen egymással.
Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című előadása személyes történet. Nem azért, mert megtörtént valakivel, hanem mert megtörténhet bárkivel. Egyszerű és tiszta szándékkal áll elénk; el akarja árulni azokat a kérdéséket, félelmeket, frusztrációkat, amelyekkel az alkotók küzdenek, hátha felismerjük benne a sajátjainkat. Maradjunk itthon vagy menjünk külföldre? Maradjunk együtt vagy külön? Úgy neveljünk, ahogy Vekerdy mondja? A gyerekemet vagy a páromat szeretem-e jobban? Érdemes-e nagyvonalúnak és megbocsátónak lenni, ha megcsalt a feleségem? Miért szereti apám a testvéremet jobban? Érdemes-e mindezen vekengeni, vagy kiléphetek az egészből?
Brúnónak és Laurának együtt kell játszani, holott egyáltalán nem akarnak, a két családnak együtt kell élnie, holott egyáltalán nem szeretnék ezt – mégis mindannyian kiszolgáltatottak és egymásra utaltak. Ez újraszüli azokat a frusztrációkat, amiktől addig is a robbanás szélén evickéltek.
Az előadás tökéletesen és bántóan valószerű. Nem marad más menekülőút a szereplők számára, csak a képzelet. Nem csak a gyerekek menekülnek ide, a felnőttek is. Eszter újra és újra elolvassa ugyanazt a mesét Brúnónak, csak hogy ketten legyenek, ne hármasban. Farkas foglalkozna Brúnóval, de hamar elveszti türelmét, azt hazudja, hogy dolgoznia kell, persze a számítógépen csak passziánszozik. Laura rajong az állatokért is, még Farkasért is, de az apjáért nem, aki tehetetlenségében inkább csak sörözik. Brúnót pedig semmi más nem érdekli, csak a filmnézés.
Míg az előadás egyrészt folyamatos valóságreflexióra törekszik, a TESZT-en például játékba hozva a Stúdióterem ablaka alatt éppen zajló Virágkarnevált, vizuálisan igyekszik messze emelkedni a szűken értett realizmustól. Hajdu Szabolcs képi világa a meseszerű valóságé: a szobabelsőt vibráló színek töltik be, az ablakokat üvegfilces gyerekrajzok díszítik, a poharakban valószínűtlenül élénk színű italok vannak, a terítő rongyokból, ruhákból varrt patchwork. Ebbe a színkavalkádba szüremkedik be minduntalan a valóság. A MacBook almájának szürke fénye önmagában visszaránt a fennköltségből; ennél letaglózóbb kontraszt az elfojtásokkal teli élet, amit ezeknek a családoknak élniük kell.
Voltaképpen mindkét család élethelyzete olyan, amiben tudattalanul mi magunk is megtaláljuk magunkat. Vagy elhallgatjuk az utolsó szavakat, kitérve a konfliktusok elől, hogy végül ezek úgy lappangjanak tovább, hogy mindent szétfeszítsenek. Vagy csupán az tart össze minket, embereket, hogy nem lehet már másként kommunikálni, csak a létező problémák újra- és újragörgetésével. A legjárhatóbb menekülőutat ebből a nyomasztó miliőből Eszter világítja meg: „Beszélgessünk, csak ne így.”
Nagy Mihály
Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című előadása személyes történet. Nem azért, mert megtörtént valakivel, hanem mert megtörténhet bárkivel. Egyszerű és tiszta szándékkal áll elénk; el akarja árulni azokat a kérdéséket, félelmeket, frusztrációkat, amelyekkel az alkotók küzdenek, hátha felismerjük benne a sajátjainkat.
Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című előadása személyes történet. Nem azért, mert megtörtént valakivel, hanem mert megtörténhet bárkivel. Egyszerű és tiszta szándékkal áll elénk; el akarja árulni azokat a kérdéséket, félelmeket, frusztrációkat, amelyekkel az alkotók küzdenek, hátha felismerjük benne a sajátjainkat.