Az alkatomnak ez a legmegfelelőbb
Birkés Artúr
Több előadásodban egyszerre rendezel és játszol. Milyen így dolgozni, egyszerre kívülről és belülről lenni a produkcióban?
Hajdu Szabolcs: Így sokkal jobban érzem, tehát jobban át tudom élni, hogy a többi színész mit érez egy adott folyamatból, amit az „egyszerű” rendező sok esetben csak sejt. Itt mindezt pontosan, zsigerileg érzi az ember, és az alkatomnak ez a legmegfelelőbb. Nem bonyolult egyébként, legalábbis nekem, ez a „ki-be” járkálás. Technikai problémák lehetnek vele, például meg kell néznem egy másik emberrel is a saját mozgásomat, hogy kívülről lássam, amit előzőleg csináltam. De a lényeget, ami nem technikai, hanem zsigeri, sokkal jobban érzem. Más előadásoknál általában szerző-rendezőként szoktam jelen lenni, aki folyamatosan belülről irányítja a történéseket, az Ernelláékból viszont a „szerző-rendező szerep” ki van iktatva, úgy vagyok benne, mint a történet egyik karaktere, szereplője.
A gyerekeket felnőtt színészek alakítják. Milyen instrukciókkal láttad el a színészeket?
Hajdu Szabolcs: Ennek az egyik veszélye, hogy a színészek elkezdenek gyerekeket játszani, úgy beszélni, viselkedni stb. Ezt eleve kiiktattuk: azt kértem, hogy a saját hangjukon beszéljenek. A gyereket belülről, ne külsőségekben próbálják megfogni: a látásmódjuk legyen olyan, mint egy gyereknek. De ami talán még ennél is fontosabb, hogy a gyerek ebben az előadásban attól lesz gyerek, hogy a felnőttek gyerekként tekintenek rá, így viszonyulnak hozzá. Meg se kell szólalniuk, és elhisszük róluk, hogy gyerekek, mert úgy beszélnek hozzájuk, úgy ölelik át őket.
Van különbség az előadás itteni és magyarországi fogadtatása között?
Hajdu Szabolcs: Ennél az előadásnál általában ugyanúgy reagálnak. Nem csak a magyar nyelvű közönség, de a külföldi nézők is. Úgy néz ki, sikerült valamilyen univerzális dologra rátapintani, ami mindenhol azonos módon működik, mert egyszerű emberi dolgokról, kapcsolatokról szól: gyereknevelés, párkapcsolati kérdések, rokonság, ilyesmik. Nincsenek benne extrém túlzások, különleges dolgok. Hétköznapi problémákról szól, ezért sok emberre érvényes.
Interjú Hajdu SzabolccsalTöbb előadásodban egyszerre rendezel és játszol. Milyen így dolgozni, egyszerre kívülről és belülről lenni a produkcióban?
Hajdu Szabolcs: Így sokkal jobban érzem, tehát jobban át tudom élni, hogy a többi színész mit érez egy adott folyamatból, amit az „egyszerű” rendező sok esetben csak sejt. Itt mindezt pontosan, zsigerileg érzi az ember, és az alkatomnak ez a legmegfelelőbb. Nem bonyolult egyébként, legalábbis nekem, ez a „ki-be” járkálás. Technikai problémák lehetnek vele, például meg kell néznem egy másik emberrel is a saját mozgásomat, hogy kívülről lássam, amit előzőleg csináltam. De a lényeget, ami nem technikai, hanem zsigeri, sokkal jobban érzem. Más előadásoknál általában szerző-rendezőként szoktam jelen lenni, aki folyamatosan belülről irányítja a történéseket, az Ernelláékból viszont a „szerző-rendező szerep” ki van iktatva, úgy vagyok benne, mint a történet egyik karaktere, szereplője.
A gyerekeket felnőtt színészek alakítják. Milyen instrukciókkal láttad el a színészeket?
Hajdu Szabolcs: Ennek az egyik veszélye, hogy a színészek elkezdenek gyerekeket játszani, úgy beszélni, viselkedni stb. Ezt eleve kiiktattuk: azt kértem, hogy a saját hangjukon beszéljenek. A gyereket belülről, ne külsőségekben próbálják megfogni: a látásmódjuk legyen olyan, mint egy gyereknek. De ami talán még ennél is fontosabb, hogy a gyerek ebben az előadásban attól lesz gyerek, hogy a felnőttek gyerekként tekintenek rá, így viszonyulnak hozzá. Meg se kell szólalniuk, és elhisszük róluk, hogy gyerekek, mert úgy beszélnek hozzájuk, úgy ölelik át őket.
Van különbség az előadás itteni és magyarországi fogadtatása között?
Hajdu Szabolcs: Ennél az előadásnál általában ugyanúgy reagálnak. Nem csak a magyar nyelvű közönség, de a külföldi nézők is. Úgy néz ki, sikerült valamilyen univerzális dologra rátapintani, ami mindenhol azonos módon működik, mert egyszerű emberi dolgokról, kapcsolatokról szól: gyereknevelés, párkapcsolati kérdések, rokonság, ilyesmik. Nincsenek benne extrém túlzások, különleges dolgok. Hétköznapi problémákról szól, ezért sok emberre érvényes.