Temesvár, egy tavaszvégi kedd délelőtt. A vörös logós Vodafone szaküzlet előtti sarkon, a sűrűn rakott téglatest-köveken ácsorog egy férfi. Arca mélyen barázdált, vonásai felhősek. Kevés megmaradt haja piheként keretezi a homlokát. A férfin tömegnyi galamb fetreng, eszeget, ücsörög. Folyamatosan mozgolódnak. Búgnak.
„A színház túllép a nyelv határain” ̶ beszélgetés Bogdan Olaru bukaresti színész hallgatóval
Ha jól számolom, félúton vagytok az Urbán-Kárpáti által vezetett workshoppal? Milyennek találod a műhelymunkát?
Én nagyon viccesnek találtam az elején, mert tudni kell, hogy késve érkeztem, és hiába érdeklődtem a társaimtól arról, hogy mi történt eddig és milyen lesz. Annyit tudtunk, hogy létezett ez a "national hero", de a történetét senki nem tudta. Próbáltam visszaemlékezni történelemórákra, készülnöm is kellett volna a témából, de ezt nem tettem meg. Hogy miért éppen Dózsa György? Szerintem András sem tudta, nem tudom, hogy most tudja-e? De félúton elfogadtuk, hogy nem lehet megváltoztatni az adott témát, hogy valamit mindenképpen ki kellene találjunk erről.
Ha jól számolom, félúton vagytok az Urbán-Kárpáti által vezetett workshoppal? Milyennek találod a műhelymunkát?
Én nagyon viccesnek találtam az elején, mert tudni kell, hogy késve érkeztem, és hiába érdeklődtem a társaimtól arról, hogy mi történt eddig és milyen lesz. Annyit tudtunk, hogy létezett ez a "national hero", de a történetét senki nem tudta. Próbáltam visszaemlékezni történelemórákra, készülnöm is kellett volna a témából, de ezt nem tettem meg. Hogy miért éppen Dózsa György? Szerintem András sem tudta, nem tudom, hogy most tudja-e? De félúton elfogadtuk, hogy nem lehet megváltoztatni az adott témát, hogy valamit mindenképpen ki kellene találjunk erről.
Ma van az első alkalom, amikor pontosan kezdünk. Cári Tibor a román diákokat hallgatja meg, ki hogyan tud énekelni. Ezután bemelegítő gyakorlatok következnek a színeszek számára.
Újabb performansz a színészektől. A diákok felmérőt írnak. Mindenki monológként olvassa fel, hogy mit tud Dózsáról. Mindenki leadja a felmérőjét, csak egy fiú nem. Ő semmit sem tud Dózsáról. Következik egy színis egyéni performansza. Monológot hallgathatunk meg, ahogy a múltról elmélkedik, Dózsát az apjához hasonlítva.
Újabb performansz a színészektől. A diákok felmérőt írnak. Mindenki monológként olvassa fel, hogy mit tud Dózsáról. Mindenki leadja a felmérőjét, csak egy fiú nem. Ő semmit sem tud Dózsáról. Következik egy színis egyéni performansza. Monológot hallgathatunk meg, ahogy a múltról elmélkedik, Dózsát az apjához hasonlítva.
Mindenkinek vannak a múltban elkövetett titkos cselekedetei, amikről nem beszél senki, és amik tabuként vannak kezelve. De csak az idő kérdése és lelepleződnek ezek a titkok, mindenkiről kiderül, hogy ki is valójában és a múltban elkövetett tettei milyen hatással vannak a jelenre. Arthur Palyga kortárs lengyel drámaíró A zsidó című darabjában is pontosan egy ilyen eseménynek lehetünk szemtanúi. A darabot Magyarországon elsőként közösen a Szkéné Társulat és a Nézőművészeti Kft tűzte műsorra, Szabó Máté rendezésében.
A mese elmondásának aktusa feltételezi a koncentrált figyelmet, a befogadás nyitottságát. Amikor mesét hallgatunk, ha nem is alszunk el rajta, valójában mindig az álom felé hajózunk, a valóság, a realitás képeitől elrugaszkodva; az álom, bár jórészt valós élményekből építkezik, mindig új oldalát mutatja a megélt tapasztalatnak. Ritkán értjük meg tökéletesen – ahogy Brecht Baaljában mondják – a történeteket, ha megértjük őket, mindig rosszul mesélik el, de akkor is érezzük, hol a kapcsolat a valósággal, ha beismerni már nem mindig merjük magunknak.
Május huszonnyolcadika reggel tíz óra negyvennyolc.
Labdapattogás. A kollégium ablaka előtt kosarazik néhány srác, ahogy felülök, az egyiknek pont a szemébe nézek. Kellemetlen, ha a földszinten nem működik a redőny, az alvás és az ébredés is közszemlére tétetik. Akár jegyet is szedhetnék. Tíz perc múlva találka a temesvári színháznál. Elkapom a tekintetem és kipattanok az ágyból.