Kimennek a nézők a teremből, a négy színésznő és párjaik még a játéktérben téblábolnak. Az este során felszedtek négy pasit a nézők közül. Ha minden előadásban ilyen sikeres lenne a közönséggel folytatott interakció, akkor senki nem aggódna a rohamos népességcsökkenés miatt, és a színházak se küzdenének nézőhiánnyal.
Vége van. Kialvatlanul, kimerülten, színháztól és az áttáncolt éjszakáktól kábán (reggel a fesztiválfalra írás közben már az alkoholos filc illata is több, mint émelyítő), telve a sok temesvári limonádéval, és a fantasztikus fesztivál-közösséggel – mert közösséggé alakultunk –: így kezdjük a végét.
Pintér Béla társulatának legújabb előadását tekinthette meg szombat este a TESZT fesztivál közönsége. A Titkaink témája politikai. Két fő szál köré fonja fel az előadást Pintér: a ’80-as évek ügynökkérdésére és a pedofíliára. A színpadon egy hatalmas magnószalag látható, ami néhol felvevő szalagként, néhol rádióként funkcionál. Az előadást az élőben a színpadon játszott, énekelt népzene teszi még erősebbé. A Kádár-rendszerbe helyezi bele Pintér az előadást, de úgy, hogy ezen keresztül ismerjük meg a szereplők életeit, vagyis nem a politikára, hanem a szereplők életére koncentrálunk, akik ebbe a politikai helyzetben, viszonyrendszerben élnek.
Tolnai Ottó Wilhelm-dalai már önmagukban egy tökéletesen megalkotott stílust, formát és állapotot hordoznak, ezért bizonyulhat veszélyes vállalkozásnak, ha egy színpadra szánt előadás szövegeként használják. Azonban Nagy József úgy tud hozzányúlni ehhez a vajdaságban féltve őrzött kisinyovi rózsához, hogy az tovább tündököl. A TESZT-fesztivál keretén belül kerül sor Jel Színház legutóbbi előadására, amit harmadik alkalommal játszanak az alkotók.
Doyouknowwhatirrationalnumbermeans?
A 13-as koleszszoba előtt valaki kilenckor fúrni, kalapácsolni kezd. Úgyhogy elérem a reggelit. SZH is, csak neki elfelejtenek kávét hozni. Napi jelentések.
Upornak egyre több színvonalas üzenet kerül fel a falra. (I love U por, - Leeane szép-e? – Szép. stb.)
A 13-as koleszszoba előtt valaki kilenckor fúrni, kalapácsolni kezd. Úgyhogy elérem a reggelit. SZH is, csak neki elfelejtenek kávét hozni. Napi jelentések.
Upornak egyre több színvonalas üzenet kerül fel a falra. (I love U por, - Leeane szép-e? – Szép. stb.)
Vannak kérdések, amire válaszokat kell keresni és vannak válaszok, amelyekre nekünk kell megtalálni a kérdést. A Tünet Együttes múlt évben ünnepelte a tizedik évfordulóját, Szabó Réka, a társulat vezetője pedig a negyvennegyedik születésnapját – az Apropó című előadást ezek az évfordulók (is) hívták életre. A visszatekintés, az összegző pillantás határozza meg az előadást, ami egyfajta életről, halálról, művészetről való számadássá válik.