Opera ultima

Opera ultima

Beumarchais/Mladenović/Gyarmati

Kokan Mladenović, rendező: „ Beaumarchais Figarója éleslátó társadalomkritikájával, bölcsességével és rátermettségével urai fölé emelkedik. A Figaro házassága forradalmi szellemével nagymértékben hozzájárult a francia forradalom győzelméhez, serkentette a gondolkodás és a szólás szabadságát. Ezekkel a komédiákkal foglalkozva újraértékeljük a szolga szomorú helyzetét, és megpróbálunk felülkerekedni bizonyos mai urakon, akik még felfuvalkodottabbak és műveletlenebbek, mint azok, akik Figaro idejében éltek. Ez elsősorban drámai színház, így szinte lehetetlen dologra vállalkozunk: operát csinálunk. Az első részben A sevillai borbély opera paródiáját készítjük el, énekléssel, gesztikulációval, tömegjelenetekkel, kihasználva az Újvidéki Színház együttesének nagyszerű vokális adottságait, amelyekről már nemegyszer adott tanúbizonyságot. A Figaro házassága alapján készült második rész sötét ellentéte az elsőnek, egy szerzői projekt, amely a mai Szerbiáról, a színház itthoni társadalmi helyzetéről beszél. A Sevillai azért van, hogy felderítse az arcokat, megnevettesse és szórakoztassa a közönséget, a második rész pedig azért, hogy aggodalmat szüljön benne.“
 

Előadás időtartama: 2h 30’ (egy szünettel)

Dramaturg: GYARMATI KATA
Díszlet: MARIJA KALABIĆ
Jelmez: MARINA SREMAC
Zene: IRENA POPOVIĆ
Színpadi mozgás: ANDREJA KULEŠEVIĆ
Zenei munkatárs: KLEMM DÁVID
 

Szereposztás:

1.RÉSZ
Almaviva gróf, spanyol grand, Rozina ismeretlen imádója: Szabó Eduárd
Bartolo, orvos, Rozina gyámja: Sirmer Zoltán
Rozina, Bartolo gyámlánya, majd grófnő: Elor Emina
Figaro, borbély: Balázs Áron
Don Bazilio, orgonamester, Rozina énektanítója: Pongó Gábor
Chérubin d’amore: Kőrösi István
Szolgálók, katonák, tömeg: Szilágyi Ágota, Banka Lívia Pataki Gyűrű-díjas, Giricz Attila, Crnkovity Gabriella, Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold
 

2.RÉSZ
Figaro, borbély: Balázs Áron
Suzanne, a grófnő első komornája, Figaro jegyese: Szilágyi Ágota
Almaviva gróf: Szabó Eduárd
Rozina grófnő: Elor Emina
Marcellina, házvezetőnő: Banka Lívia
Don Bartolo, cselszövő: Sirmer Zoltán
Don Bazilio, cselszövő: Pongó Gábor
Chérubin d’amore: Kőrösi István
Don Cruzio,bíró: Giricz Attila
Fanchette: Crnkovity Gabriella
Szolgálók, katonák, tömeg: Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás