Az élet álom

Az élet álom

Calderón

Basilio király álmodik. Megálmodja, hogy fia, Segismundo bitorló szörnyeteg lesz. A királyné halála szüléskor megerősíti gyanuját, és a gyereket elzárja a világtól. A fiú egyedül, veszett haragot táplálva nő fel. Clotaldo az egyetlen ember, akivel találkozhat, egyben őre és tanítója is. A keze alatt Segismundo, minden lelki és erkölcsi hatás hiányában, valóban az a szörnyeteg lesz, akit apja megálmodott. Basilio kételkedni kezd önmagában, és bolond tudósként kísérletet tesz. A fiát narkótikum hatása alatt a palotába hozatja, majd ennek ébredésekor elhiteti vele, hogy minden, amit addig átélt, csupán álom volt. Az elszabadult Segismundo neveltetéséhez híven gyűlöl és gyilkol, így a király a fiút kábítószer hatása alatt újra fogságba űzi, ahol Clotaldo újra elhiteti vele, hogy szabadsága csak álom volt. A fiú pártját fogó nép fellázad Basilio ellen, és ennek seregét legyőzve Segismundot ülteti trónra. Álmaiból tanulva az új vezér úgy dönt, hogy a kovetkezőkben jó, és nagyvonalú király lesz.
 

Az élet álom (1635) a világirodalom egyik legszebb története, mely valóság folytonos illúziójának metafórája.
 

Előadás időtartama: 1h 30’

Díszlettervező: Adrian Damian
Világítástervező : Lucian Moga
 

Szereposztás:

Marian Râlea
Ion Rizea
Claudia Ieremia
Alina Ilea
Valentin Ivanciuc
Călin Stancu Jr.
Colin Buzoianu
Marius Lupoianu
Nicolae Pârvulescu
Richard Hladik
Ionuț Iova
Flavius Retea
Ștefan Roman
Sabina Bijan
Corina Dohanici
Andrea Tokai
Mălina Manovici
Ana-Maria Pandele
Alina Chelba
Victoria Rusu
Cristina König
Adriana Sâncrăian
Anca Rădulea
Mădălina Toderaș
Ana-Maria Cizler

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás