A test és a szöveg

Bóta Gábor - Magyar Szó
(2012.)

TESZT-napló: első bejegyzés

Az ember mintha el se ment volna. Upor László dramaturg és műfordító megkondítja a gongot, megszólal Cári Tibor zenéje, és elindul a TESZT, mintha meg sem állt volna. Csak az előadások mások, bár visszatérőből itt is van bőven. A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó első két napját a hazai csapat és a toulouse-i–vajdasági együttműködés fémjelezte.

Horváth Csaba koreográfus-rendező Peer Gyntje, amely megnyitotta a fesztivált, hibrid struktúra: egyszerre szolgálja Henrik Ibsen fausti magasságokba vágyó szövegét, és helyez elénk kemény testszínházat. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Forte társulat összefonódása nem arról szól, hogy a színész deklamál, a táncos pedig mozog. Egyenlően osztja el a munkát minden testen. Szöveg és mozdulat azonban néha túlságosan is egymásra csúszik: sokszor a fizikai munka, amit minden acteur egyenletes energiával produkál az előadás négy órája alatt, bőven elég lenne. Ibsen egyébként naiv és szájbarágós szövege részben feleslegessé válik Balázs Attila és a jól összecsiszolódott csapat precíz játéka mellett.

A Toulouse-ban készült Méhcsípés viszont csak akkor szövegel, amikor ez elkerülhetetlen. A Kobez-Centre Memoire du Corps zászlaja alatt született előadás a HhouAka(A)-sorozat harmadik darabja. Döbrei Dénes és Varga Heni koreográfiája és Latifa le Forestier és Rodolphe Bourotte zenéje harmonikus egységet alkot. Két házaspár, négy életút, számtalan nagy utazás. Az előadás szövete szabadverset idéz, aztán meg is szólal egy felvételről PilinszkyTrapéz és korlátja. Testek fonódnak, zajok születnek, körbebástyázva, szervesen bekebelezve a táncot. Aztán csak egy földdel tömött bőrönd marad. Az otthon.

Tegnap Harold Pinter Gondnokát tekinthette meg a színházrajongó, amelyet a Nézőművészeti kft. hozott el, de ma ismét ismerős a terep: érkezik a Gézagyerek a Szabadkai Népszínházból, majd Horváth CsabaGodot-ra várvája. Szabadka holnap Újvidéknek adja a stafétát, itt lesz a még műhelymeleg Fanny és Alexander, de a tánc szerelmesei is jól szórakozhatnak a TranzDanz Triptichonján.

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás