Egy képlékeny és megragadhatatlan rendszerben az emlékeink teljes öntörvényűségben léteznek, úgy vezetve az emlékezés alanyait, hogy azok azt higgyék, képesek a múltat érintetlenül rekonstruálni. Rekonstruálni, ábrázolhatóvá és elmesélhetővé tenni. De mi van akkor, ha egy megrázó történet kézenfekvő illusztrálása helyett magával az illusztrálás problematikájával foglalkozunk? Yasser Mroué Felhőn lovagolok című egyszemélyes előadása egy olyan élet- és korrajz, amely figyelmen kívül hagyja a történetmesélés törvényszerűségeit, helyette egy olyan újraépítési folyamat megértésébe kalauzol, amit a mi linearitáshoz szokott befogadásunk nehezen, de annál nagyobb lenyűgözöttséggel próbál értelmezni.
Túl vagyunk a holtponton, most már szeretnénk lelassítani az időt. Péntek van, és végre olyan a hőmérséklet, ami kellemesen semmilyen.
Hol a kapuzár(ási pánik) kulcsa? Elfojtott kudarcélmények lépcsőjén tesszük egyik lábunkat a másik után (eldönthetetlen, hogy a lépcsőn felfele, vagy lefele tartunk épp), hogy elérjünk ahhoz a kapuhoz, amin felfestett kételyeink tolakodnak szembe. A kétségbeesett tenni akarás és a tehetetlen kimerültség feszül egymásnak. Ekkor kelnek életre az elkeseredett latolgatás következményeképp, az eleve bukásra ítélt ötletek, mert már nincs idő és erő teljesen újrakezdeni a félig leélt életet. A budapesti Látókép Ensemble ötszereplős, tragikomédiaként értelmezhető Kálmán-nap című előadása ezúttal a középkorosztály élet- és párkapcsolati problémáival foglalkozik. Ahogy az a szakmai beszélgetés során kiderült, ez a darab az Ernelláék Farkaséknál című nagysikerű alkotás továbbgondolásaként jött létre.
az Ernelláék ikerdarabja
„ – Mi változott az Ernelláékhoz képest? – Há’ igen.”
az előadásban nagyon sok az átfedés a látottak és a valóság között
a bemutatót 2016 őszére tolták el az Ernelláék miatt, de csak 2017-ben került sor a tényleges premierre
Csütörtöki helyzetjelentés. A bolygó TESZT részlegén vagyunk elkülönítve, már egy pár napja nem láttam a külvilágot, és eddigi legbensőségesebb kapcsolatom a sörösüveggel volt. Mondanám mindezt, ha nem söpörne át tornádó minden nap az elmémen, az előadásoknak köszönhetően. Csupán szórakozni vágyó nézőknek igazából nem ajánlom a fesztivált, ezért jó, hogy inkább a szakma van jelen. Többet tűrnek, legalábbis ha tudják, hogy be is kell számolniuk róla. Az eddigi példák alapján voltak embert próbáló előadások, ahol a primordiális ölni vágyás mindennél erősebb volt bennem is. Ehhez képest még nem hagytam el a termet előadás alatt, WC-re sem. Valaminek sikerült bent tartania, szerintem a kíváncsiságnak és a tudásvágynak.
Egy kedves arcú, szőke lány vörös ruhában, sejtelmes megvilágításban mosolyog ránk. „Béres Márta szólóelőadása”, olvassuk, és előre elkönyveljük: „Egy újabb unalmas monodráma”. Aztán megkezdődik az előadás, és az eddig felépített képet a fejünkben, darabokra töri ez az ártatlannak tűnő, mint utólag kiderült, nem is annyira „kedves” lány.