Legszívesebben átöleltem volna (November vége, Atelie 313 Színház, Szófia)

Elhangzik a fesztiválhimnusz, kikapcsoljuk telefonjainkat, szkeptikusan várakozom, felőlem akár kezdődhet is. Minimális a díszlet: lomha függőágy, benne egy fekvő bábu, oldalt háromlábú asztalszerű valami, és egy magasból lelógó férfiing. Ahogy betoppan a színész-animátor, Rumen Gavanozov, a színpad megtelik energiával, élettel. Bűvész: előttünk változik át az asztal egy lábon álló ablakká, és pillanatok alatt kelti éltre hangjával a bábot, „aki” egy százéves öregember.
 

Az „öreg” álom és ébrenlét között lebeg, váratlan pillanatokban hirtelen el is alszik. Haldokló világában kénytelen mindent élőnek tekinteni: az ing alól felbukkanó trombitával kommunikál, megosztja vele gondolatait, érzéseit.

Mivel már alig emlékszik valamire a világból, minden napját a nulláról kezdi, akár egy gyermek. Számára se múlt, se jövő: csak a jelen létezik, a pillanat, az uborkák és a juharfák az ablak előtt.
 

A színház kicsi stúdiójában talán sokkal személyesebbé válhatott volna a játék, mint a nagyteremben, de hiányérzetem nem volt: szívtam magamba az előadás minden „porcikáját”. És legszívesebben mindekttejüket áltöleltem volna…

S.K.