Együtt a Holdon

Szerencsejátékban vettünk részt péntek este. Főnyeremény: végre egy magyar házaspár is utazhat a Holdra, birtokba vehetik a nekik szánt parcellát. A közönségből bárki játszhatott, végül a “helyes válasz”-t bekiáltó bátor páros be is került a selejtezőbe, és együtt vetélkedhetett tovább egy ötvenes éveiben járó, munkanélküli házaspárral (Csákányi Eszter és Mucsi Zoltán) a Holdra szállásért.
 

Néha azon kaptam magam, hogy jó ideje csak Csákányi Esztert vagy Mucsi Zoltán játékát figyelem, máskor pedig a mozdulatlan, kifejezéstelen robot hatása alatt voltam. Olyan nincs, hogy ez egy valódi ember! De végül mégis megmozdult… S persze legvégül kiderült, hogy mindez egy hatalmas poén, hogy kamu-holdra utazott a nyertes pár.
 

Közösséggé formált minket az előadás, együtt utaztunk a szereplőkkel, együtt éltük meg velük a Holdon töltött idő pillanatnyi boldogságát, s velük együtt csalódtunk a végén.  Szerettem. Mert jó volt a közönséggel együtt önfeledten szórakozni, és ismerősen hatott a nevettetés mögött felrémlő fájdalmasan magyaros igazság, az önmagát sajnáltató tétlenség. Értjük és megdöbbenünk, és együtt nevetünk – magunkon…
 

(Tasnádi István Magyar a Holdon című darabja Árkosi Árpád rendezésében az eurorégiós találkozó tökéletes végszava volt.)

S.K.