TESZTnaplopó 2.

 
Egy több napos esemény hangulata hullámzó, így tegnap az vetődött fel bennem kérdésként, hogy mennyire foglalkozik, illetve foglalkozhat a szervezés ezzel, lehetséges-e felépíteni olyan stratégiát, amely kivédi a holtpontokat.

A nap végére arra a következtetésre jutottam, hogy ez teljességgel lehetetlen, mivel legtöbbször a dolgok nem azok, ahogyan viselkedünk velük. Ami miatt az egész kérdésfelvetés okolható, az az előcsarnokban található puff. Illetve két puff. Csakis ilyen puha és kényelmes közegben történhet meg a következő beszélgetés:
 

1 - Mondjatok gyorsan nekem valamit az abszurdról, mi az abszurd?

2 - Azt hiszem, arra rá kell érezni.

3 - Valami, ami nem az, de úgy viselkedik, mintha az lenne.

1 - Ja, mint a Peer Gyntben, hogy egyáltalán nem olyan, mintha Peer Gynt lenne, de közben úgy viselkedik. Na, jó, azt hiszem ráéreztem az abszurd lényegére.
 

Folyamatosan elmossuk a dolgok lényegét, szétmaszatoljuk, nem is tudom, miért, talán mert nem lennénk képesek elviselni a sok tisztaságot. A fesztiválon Gasztro-Teszt színházi szakácsversenyt hirdettek (jelentkezni május 25. estig), még mélyebbre engedtük magunkat a puffba, és tá dám, jöttek is: Khell káposzta, Háyas tészta, Furnitúró, ePeer Gyntel Palacsinta, Szalonnás Homlett, martaudgatós, Másaláta, Bélszín házi pálinkával s kovászos uporkával, nézőldség mellé Rosenc rántott csirkemell, egy korsó novásszal nyomtatva. Ez is egy példa arra, hogy hogyan próbáljuk megközelíteni más oldalról azt, amit lényegében nem vagyunk képesek megragadni.
 

S hogy a dolgokkal miért is viselkedünk másképp, mint ahogy viszonyulnunk kéne hozzájuk, ebbe egészen beletrafált A gondnok c. előadás. Tudtam, mire ülök be a tegnap este, legalábbis azt hittem, hogy tudom, mihez fogok másképp viszonyulni, mint ahogyan azt valójában kellene. A Mucsi-Scherer párosról, azt hiszem, ugyanígy tudná mindenki. És ugyanúgy tévedne, mint én. Lehet, hogy mégis a korosztályok konfrontációjából adódhat a változás, hogy a fiatalabb Szabó Máté rendezése szükséges egy ilyen erősen körvonalazódott pároshoz (holott Katona Laci sem öreg), vagy meg kell érni egy kort, s szerencsés esetben a megfelelő pillanatban találkozni olyan szöveggel, lehetőséggel, amikor valami egészen mást lehet csinálni. Meglehet, hogy szükséges egy fordulópont, ami után más szinten és más témával foglalkozik az ember. Vagy nem, amúgy se emiatt lettek híresek. Mindenesetre, felszabadító érzés volt a triótól ugyanazzal az erős jelenléttel, precíz színészi játékkal valami visszafogottabb, mélyebb előadást látni, ahol a tartalom tényleges megértéséhez valószínűleg a néző nem rendelkezik elég tapasztalattal.
 

Az előadás utáni szakmai beszélgetésen, hogy visszatérjek konkrétan a felvetett kérdésemhez, felszólalt egy román anyanyelvű néző, dicsérve a látottakat. Tudni kell, hogy az előadásban Scherer Péter szereplőjének célja, hogy felépítsen a ház mellett egy sufnit. Épp mikor már a sufni felépítésének kifejtésébe bonyolódott volna, a magyarországi színészek azzal az egyszerű kérdéssel szakították félbe, hogy mit nevezett sopronnak. Sopron, sufni, sufni, Sopron, ez után már nem lehetett semmi szakmai.
 

A puffos délelőttön még elkaptam egy mondatot: „az eugenia nem keksz, az eugenia". Ezen nem tudom, hogy van-e mit magyarázni. Az estét a budapesti Eugenia koncertje zárta, mindent játszottak, ami balkán. A két énekesnő még meg is spékelte egy-egy kellékkel, régióra jellemző mozgással, gesztussal. Volt lengyel tangó, orosz kislánydal, s főként román muzsika, Paul Newmannak dedikált himnusz, s Dan Spătaru, nagyon jól húzták, közben azon gondolkoztam, hogy mennyire érthető számomra ezeknek a nemzeteknek a zenéje, hogy mi minden vagyunk, csak nem nyugat.
 

S hogy a dolgok mennyire nem azok, mint ahogyan viselkedünk velük, hazafele sétálva megálltunk egy gyorskajáldánál, épp ott vásárolt a zenekar két tagja, egyik közülük nem ismerte a román nyelvet. Kissé illuminált állapotának köszönhetően ezt nem is titkolta, úgyhogy a kiszolgáló csaj összezavart tekintetében osztozva hallgattuk a latin szí, szí-ket, a timiş és ungurii szavak legkülönfélébb kombinációját, majd az elegánsan kimondott momentul-t, elköszönésképp. Biztos voltam benne, hogyha bőröndjéből, amit maga után vonszolt, előveszi a harmonikáját és játszani kezd, akkor semmi félreértés nem történik, mindenki érteni fog mindenkit, s talán még egy kis extra ketchupot is kap a szalmakrumplijára.

Most esik, végre egy tisztességes nap, amikor fel lehet öltözni.

Biró Réka

 Egy több napos esemény hangulata hullámzó, így tegnap az vetődött fel bennem kérdésként, hogy mennyire foglalkozik, illetve foglalkozhat a szervezés ezzel, lehetséges-e felépíteni olyan stratégiát, amely kivédi a holtpontokat.