Hírek 

Felhívás: előadások jelentkezését várjuk a TESZT 2018-as kiadására

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legfontosabb projektjei közé tartozik a TESZT, azaz a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, amelyet 2008-tól minden évben megszervez a színház. A rendezvény nemzetközi jellegű és fő célja a multikulturalizmus támogatása, valamint a régió legaktuálisabb színházi törekvéseinek bemutatása a közönségnek. A fesztivál a kulturális cserék helyszíne, ugyanakkor teret kíván adni a a kelet-európai és Balkán régió művészeivel és színházi szakembereivel való párbeszédre.

 

Az idén  változtatni szeretnénk a válogatás folyamatán és módszerén, ezért felhívást írunk ki, amelyre színházi és performanszművészeti produkciók jelentkezését várjuk. Célunk, hogy továbbvigyük a fesztivál hagyományát, amely a legnagyobb hangsúlyt a találkozásra és a párbeszédre helyezi, legyen az az alkotók és a közönség, az elismert és a pályakezdő művészek, a földrajzi régiók vagy a társadalmi csoportok és különböző esztétikáik között. A pályázatok elbírálásakor különös figyelmet szentelünk a térségbeli előadásokra (Románia, Magyarország, Szerbia, Szlovénia, Bulgária stb.), azokra a művészeti projektekre, amelyek esztétikailag és/vagy tartalmilag rendhagyóak, illetve a fiatal alkotókra.

 

Jelentkezni  kizárólag az online űrlap kitöltésével lehet, 2018. január 5-ig, magyar, román és angol nyelven.

 

Bővebb információ a www.teszt.ro weboldalon található, illetve a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseket az info@teszt.ro címre várjuk (kérjük, jelentkezéseiket ne ide küldjék, hanem az online felületre).

 

Jelentkezési űrlap: EN, HU, RO

Jelentkezési útmutató és szempontok





Macsó férfiak és gyengéd érintések


Pászka Gáspár-Csongor

 

Mediterrán hangulatú zene fogad minket, amint belépünk a térbe. A díszlet jelentős része egy hajó alakú bárpult, amely mögött egy fekete táblán Dél-Európa térképe látható.

TÁMOGATÓK

MÉDIAPARTNEREK

SZERVEZŐ



300077 Temesvár, Románia
Alba Iulia utca 2. szám
Tel.: 0256 434 814
Fax: 0256 494 029

www.tm-t.ro
www.teszt.ro

E-mail: tesztfestival2019@gmail.com