Blog 

Mikor ezt fogalmazom, már itthon vagyok…

TESZT-napló, 7. nap

Pászka Gáspár-Csongor

 

Mivel a hatodik és a hetedik nap sokunk számára összemosódott, azzal kezdeném, hogy hajnali hat órakor szomorúan búcsúztunk azoktól, akik már nem lesznek velünk az utolsó napon. Így érthető, hogy mindenki próbált kitartani a legutolsó percekig, hogy még egy kevés ideig együtt lehessen egy olyan, új és régi barátokból álló csapat, akik lépten-nyomon egymásba botlottak a színházban vagy a színház előtt. Nagyokat nevettek, előadásokat beszéltek meg egymás között vagy éppen együtt „kollázsoztak”.
 

Mikor elkezdődött az alvással szétválasztott új nap, úgy tűnt, hogy a Nap is kisüt a TESZT végére. Mintha az idő is egész héten a FélTESZTet gyászolta volna. Kinyíltak a Fehérvár utcában az esernyők is, amelyek a rossz idő miatt összecsukva kókadoztak, és a színes zoknim is előkerült.
 

A fesztivál utolsó előadása a színház saját produkciója volt, a IV. Henrik, amit Victor Ioan Frunză rendezett. Közben emberek néha el-eltűntek, hogy eleget tegyenek alkotmányos joguknak, és szavazzanak. Akik esetleg ezt kihagyták, azok a színházban tapasztalták meg a szavazás ízét, mikor a „TESZT a világ körül” képkiállításon „votesztelhettünk” a legjobb fényképre. A fényképeken színészeket és/vagy a színház tagjait láthattuk egy általuk kitalált kompozícióban úgy, hogy a képen valamilyen formában megjelenik a TESZT logója is. Szoros versenyhelyzet és a szavazatok megszámlálása után a győztes Csata Zsolt fotója lett.
 

A fesztivál lezárásaként a „szerencsésebbek” még egy büntetést is begyűjthettek a helyi rendőrségtől kültéri alkoholfogyasztásért, mivel sajnos a színház nem rendelkezik olyan saját térrel, ahol egyszerre lehetne dohányozni (s mint tudjuk a színházi szakmában ez elengedhetetlen) és inni.
 

A fesztivál zárását a továbbiakban már csak egy találó kifejezéssel lehet leírni: PoszTesztTraumás szindróma.





Kollázs workshop - Benedek Leventével


Benedek Levente továbbra is és folyamatosan dolgozik a COLL[AGE] című kiállítása anyagán, és szeretettel vár mindenkit, hogy személyes gyűjteményével – fontos pillanatok nyomtatott emlékeivel (plakátok, szórólapok, vonat-, mozi- vagy színházjegyek, fényképek stb.) hozzájáruljon a művekhez. 

TÁMOGATÓK

MÉDIAPARTNEREK

SZERVEZŐ



300077 Temesvár, Románia
Alba Iulia utca 2. szám
Tel.: 0256 434 814
Fax: 0256 494 029

www.tm-t.ro
www.teszt.ro

E-mail: tesztfestival2019@gmail.com