Blog 

Bagdad arcai

Marthi Szilárd és Szakács Kincső

 

Ketten írjuk ezt a szöveget – igazat mondunk. Ketten játsszák az előadást – igazat mondanak.

Belépünk a térbe, szól a zene, két nő mikrofonnal a kezében a színpadon áll. Körülöttük az egyik színész táncol: ő Enkidu. A nőket ismerjük, láttuk már őket a közönségtalálkozókon, tudjuk, hogy tolmácsolni fognak.

Megtelik a nézőtér.
 

Enkidu mesélni kezd magáról, a nők fordítják. Angol – román – magyar, megint angol, majd elölről. Nem értjük, hogy minek kell így, hogy miért nincs felirat, vagy legalább miért nem a fülesekbe suttogják, a színésszel párhuzamosan. Túltesszük magunkat ezen, a történetre meg a színészre figyelünk. Látszik rajta, hogy folyton megakasztja őt a tolmácsolás. Sürgetni kezdi a nőket, lassan ideges leszChris – a másik performer, foglalkozása szerint író – a színpad széléről közbeszól: Nem lehetne a rövidebb változatot?
 

Enkidu ragaszkodik az eredetihez, még akkor is, ha ezzel tovább nyújtja az időt. Tíz perc helyett félórányi felvezető. Egyre feszültebb a helyzet, Enkidu pálinkát iszik, a közönség olyan helyeken nevet, ahol nem kellene,Enkidu megint iszik, összeszólalkoznak a társával, iszik. Chris egyre türelmetlenebbnek tűnik, pofákat vág.
 

Túlvagyunk a monológ vs. tolmácsok helyzeten, innen már zökkenőmentesen, nyelvi akadályok nélkül halad tovább az előadás. 
 

Lemennek a fények, elindul a kisfilm, előkerül egy diavetítő, ami gyerekkori képeket vetít – rá a háttérben futó filmre. Ez után berendeznek a színpadon egy szobát, közben, a történettel párhuzamosan fokozódik a konfliktus az előadók között, majd egy adott ponton Chris lábára társa láncot rak. Nő a feszültség. Mindennek a tetejébe, a leláncolt színész elmesél egy fúrós-sztorit: hogy a lábukat, meg a térdkalácsukat, meg a szemgolyójukat fúrva addig kínozzák a foglyokat, amíg bele nem halnak.
 

A performerek személyes történetei haladnak előre, egymás után kapjuk a képeket Bagdadról, a különböző szörnyűségekről (például háborús zavargásokról, a sivatagi homokviharokról, amely tüdőrákot okoz), ezekkel párhuzamosan pedig élesedik a játszók között a konfliktus. A közönségben érezhető a zavar. Enkidu fellázad: olyan dolgokról van szó, amelyek szerinte tévesek, nem úgy vannak elmondva, ahogy igazából történtek. Átveszi a történet mesélése felett az irányítást – ő csak jobban ismeri azt. Chris elmondja, hogy volt egy fiú, akinél mindig kamera volt, lefilmezett mindent, köztük háborús pillanatokat. Enkidu elmondja, hogy a kamera szinte egybeolvadt a testével, ez védte meg őt a szörnyűségektől, amelyeket így előbb a kamera lencséje látott, ő meg csak közvetítve élt át.
 

A konfliktus a tetőfokára hág, a színészek nem értik egymást, Chris megszegi az alkut – olyan felvételeket is megmutat, amelyen halott emberek vannak, annak ellenére, hogy előtte megbeszélték, hogy ez nem történhet meg. Enkidu kiborul, közli társával és velünk, hogy ez az utolsó Bagdad. Nem lesz több előadás.
 

Az előadás középpontjában nem az illúziókeltés áll, nem az, hogy milyen a helyzet Bagdadban, és hogy mennyire fájdalmas ott élni. Amit a két alkotó elmond, az alátámasztja Bagdad helyzetét, de a kettejük közötti konfliktus felül írja azt. Nem az válik fontossá, hogy ott folyamatos veszélyhelyzet van, hogy nem jó ott élni. Nem sajnáltatják magukat, ők csak elmondják a dolgokat, a hangsúlyt az emberek (ez esetben a játszók) közötti viszonyrendszerre helyezve. Sokkal inkább az a konfliktus van a középpontban, amely fokozatosan épül fel a játszók között, és amelyről nem mindig tudjuk eldönteni, hogy valós-e vagy megrendezett.
 

Bizonytalanság érzéssel maradunk, összezavarnak. Nem tudjuk, hogy mi volt igaz és mi nem. És ez a bizonytalanság Bagdad városára is igaz. Előfordul, hogy egyik nap például a harminchetes busszal utazol, másnap meg nemhogy a busz nem létezik, de már a buszmegálló sem.




Kollázs workshop - Benedek Leventével


Benedek Levente továbbra is és folyamatosan dolgozik a COLL[AGE] című kiállítása anyagán, és szeretettel vár mindenkit, hogy személyes gyűjteményével – fontos pillanatok nyomtatott emlékeivel (plakátok, szórólapok, vonat-, mozi- vagy színházjegyek, fényképek stb.) hozzájáruljon a művekhez. 

TÁMOGATÓK

MÉDIAPARTNEREK

SZERVEZŐ



300077 Temesvár, Románia
Alba Iulia utca 2. szám
Tel.: 0256 434 814
Fax: 0256 494 029

www.tm-t.ro
www.teszt.ro

E-mail: tesztfestival2019@gmail.com